A Gerő Cukrászda Nagykanizsa városában található meg. Egész évben frissen készült, minőségi tortákkal, fagylaltokkal és süteményekkel várjuk kedves vendégeinket.
Rólunk
A zalai dombok között, egészen pontosan Nagykanizsán található egy cukrász műhely, ahol minden nap több, mint 20 szorgos kéz dolgozik azon, hogy cukrászdáinkba reggelente friss sütemények, torták kerülhessenek. Annak ellenére, hogy mi is élünk a folyamatosan fejlődő technika adta lehetőségekkel, számos dolgot nem adtunk, és nem is adunk ki a kezünkből. A friss tojásokat magunk törjük, a piskóta tésztát minden nap frissen sütjük, a hazai gyümölcsökből akkor töltjük fel raktárainkat, amikor azok a legérettebbek, és persze az éves lekvártartalékainkat is ekkor főzzük be. A kézzel nyújtot házi rétest pedig még mindig abrosszal tekerjük fel. Alapanyagaink nagy részét igyekszünk környékünkről beszerezni, ezzel is támogatva a helyi termelőket. A friss tojás Nagyrécséről, a friss tej Galambokról, az eper Lakhegyről, a gurulós málna Tótszentmártonról, a dió Iharosberényből, a méz pedig Porrogszentkirályról kerül hozzánk. Büszkék vagyunk arra is, hogy nagyon sok kollégánk már több, mint 20 éve velünk van, velünk együtt dolgozik. Történetünk 1982-re nyúlik vissza. Az, egy kis üzlettel induló vállalkozás az elmúlt 35 évben folyamatosan növekedett, jelenleg 4 saját cukrászdánkba készítjük kézműves termékeinket, süteményeket, tortákat és fagylaltot. Megtaláltok minket Zalaegerszegen, Letenyén és Nagykanizsán három helyen is.
Esküvői torták
Esküvői tortáinkat kizárólag személyesen, (lehetőség szerint a cukrászatunkban minden nap 6 és 14 óra között: Nagykanizsa, Táncsics tér 10.) előleg fizetésével lehet csak megrendelni. Előzetes időpont egyeztetés mellett kóstolásra is lehetőséget biztosítunk. Igény szerint a képeken látható tortákat módosítani tudjuk – szín, nagyság, forma -, de egyedi elképzelések megvalósításában is szívesen segítünk. Ha esetleg fénykép is van az elképzelt tortáról, a rendeléshez kérjük hozzák magukkal vagy küldjék levélben. Egy személyes találkozó alkalmával pontosítjuk a menyasszonyi torta ízesítését, méretét, színét és stílusát, hogy az leginkább hasonlítson az ifjú pár által megálmodott édességre.
Alkalmi torták
Alkalmi tortáinkat személyesen, telefonon vagy levélben, minimum 3 nappal korábban tudják megrendelni. A levélben történő megrendelés csak akkor érvényes, ha a megrendelést 24 órán belül visszaigazoljuk. Ha ez nem történt meg, kérjük rendelését telefonon egyeztesse kolléganőinkkel. Természetesen nem csak az itt található tortáink közül lehet választani, egyedi elképzeléseket is szívesen megvalósítunk. Ha fénykép is van az elképzelésről, e-mail-en azt is csatolhatják.
Forma torták
A Forma torták megrendelhetőek személyesen, telefonon vagy e-mail-en keresztül, minimum 3 nappal a kívánt átvétel elött. Az e-mail-en történő megrendelés csak akkor érvényes, ha a megrendelést 24 órán belül visszaigazoljuk. Ha ez nem történt meg, kérjük rendelését telefonon egyeztesse kolléganőinkkel. Természetesen nem csak az itt található tortáink közül lehet választani, egyedi elképzeléseket is szívesen megvalósítunk. Ha fénykép is van az elképzelésről, e-mail-en azt is csatolhatják.
A Gerő Cukrászda Nagykanizsa elérhetősége
Nagykanizsa Főút
Cím: 8800 Nagykanizsa, Fő út 3.
Telefon: +36-70-941-0493
Nagykanizsa Centrum
Cím: 8800 Nagykanizsa, Táborhely u. 4.
Telefon: +36-70-941-0390