-
Petőfi Sándor – János vitéz
Petőfi Sándor költeménye, a János vitéz a szegények, az elnyomottak győzedelmes felülkerekedését hirdeti a szenvedéseken, a megpróbáltatásokon. A cselekményben a valószerű falusi életkép keveredik a népmesei motívumokkal. A falu és a pusztaság Petőfi Sándor által megélt világ, azt elhagyva kezdődik a mese. A főhősre útján nem csak szellemi és fizikai kihívások várnak, de jellempróbáló erkölcsi csapdákon is túl kell jutnia. A falu két árvája végül az örökös boldogság hazájában, Tündérországban találkozik, ahol örökké uralkodnak. A János vitéz mesei részben mindenki eszményítve jelenik meg. Petőfi Sándor alapvetően mindenkit jónak lát, a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket, az erényesek pedig a megérdemelt jutalmat. Petőfi a nép – az egyszerű emberek – számára írta…
-
Petőfi Sándor versek, élete
Petőfi Sándor 1823 január 1-én született Kiskörösön, Petrovics Sándor néven. Magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb alakja. Rövid élete alatt közel ezer verset írt, melyből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra. A tanulást tizennyolc esztendős korában abbahagyta és színész lett. Ekkor kezdett verseket írni. 1844-től élt Pesten, majd 1846-tól baráti körével irodalmi társaságot szervezett. Fiatal kora ellenére ekkorra már országos ismertségre tett szert. A „márciusi ifjak” egyik vezetőjeként részt vett az 1848. március 15-i forradalomban. Petőfi Sándor ezután a szabadságharc küzdelmeiben is részt vett és 1849. július 31-én itt esett el a segesvári csatát követő fejvesztett menekülés közben. Eltűnésének minden körülménye azonban még a mai napig sem…