Rácz Jenő barátnője
Blog

Rácz Jenő barátnője már a menyasszonya

Rácz Jenő barátnője Gyuricza Dóra, már a menyasszonya, mivel a séf nagyon hamar megkérte a kezét. A nyerő páros 2020-as szezonjának nyertesei már gőzerővel az esküvőt tervezgetik.

Dóra A konyhafőnők 2019-es évadában szerepelt és ott szerettek egymásba. Amint kiesett a versenyből, Rácz Jenő azonnal randizni hívta. Elmondása szerint már ekkor biztos volt benne, hogy a lány lesz a gyermekei anyja, így nem sokat késlekedett a szakács és 2020 augusztusában már meg is kérte barátnője kezét.

Idén nyárra tervezik a lakodalom megtartását. Rácz Jenő barátnője már jó néhány esküvői ruhát felpróbált és állítólag meg is találta az igazán megfelelőt. Az egészséges táplálkozásra is igyekszik nagyon odafigyelni, mert a ruha nagyon sokat fog mutatni az alakjából, amire már így sem lehet panasz. Azt szeretném, mondta Dóri: Ha meglát a családom elálljon a szavuk.

Rácz Jenő életpályája

Szakmai tanulmányait a Csepeli Vendéglátóipari Középiskolában kezdte. Tanulmányi gyakorlatát a budapesti Le Méridien hotelben végezte. Amint befejezte az iskolát, Angliába költözött, majd nem sokkal később Dániába. Ott a Noma étteremben kapott állást, melyet a világ egyik legjobbjaként tartanak számon. Innen Szingapúrba költözött, és a Joël Robuchon 3 Michelin-csillagos éttermében helyezkedett el. Nem sokkal később hazajött és az Il Bacio di Stile budapesti étterem konyhafőnöke lett. A hely nem sokkal később bezárta kapuit, így visszatért Londonba kreatív séfként. 2016-ban Shanghajba kapott konyhafőnöki munkát, ahol megszerezte a Michelin-csillagot.